Beköltöztünk, háztuning és egyebek


Sikeresen beköltöztünk, egész jól ment a ki-be pakolás is, kismanó nem hátráltatott sokat. :)

Az első nagy feladat az falbontás volt, az előző tulajok a garázsból szobát csináltak, amire nekünk nincs szükségünk, viszont a garázsra igen, úgyhogy a második hétvégét falbontással és törmelék eltakarítással töltöttük.
Ahogy az megszokott errefelé, fűtés nem volt a házban, csak egy inverteres klíma (heat pump) a nappaliban, úgyhogy az volt a következő projekt. Már a másik házban is szerettünk volna központi fűtést (ducted system), de ott nem volt elég hely sem a ház alatt, sem a tetőtérben. Viszont legalább akkor kiolvastunk mindenféle szakirodalmat hogyan is működik stb, szóval tudtuk hogy ebben a házban mindenképp olyat szeretnénk. Múlt héten be is szerelték, mostmár csak a beállítással játszunk, hogy megtaláljuk az ideális hőmérsékletet minden szobára. Sanszosan mire kitaláljuk, addigra már nem kell fűteni. :)

A következő móka az glettelés meg festés lesz: eltüntetni az előző tulaj falraszerelt tv-jének a nyomát és a nappaliból leszerelt klíma helyét.  Ezt remélhetőleg befejezzük jövő héten és akkor jöhet a láblógatás. :)

Egyébként nagyon szeretünk itt lakni, a környék szép, eszméletlen csendes és rengeteg a napsütés :) Szerintem sosem fogjuk megunni hogy a tengert nézhetjük egész hazaúton, amíg be nem kanyarodunk az utcánkba.

Szomszed postalada :)


Dupla szivárvány







3 comments:

coltaan said...

Ez a ducted system olyan elektromos, hôlégbefúvós rendszer, mint pappitoéknak, vagy 'rendes' központi fûtés?

scarpetta said...

Hôlégbefúvós. Ilyen: http://www.fujitsugeneral.co.nz/ducted.html

Juanita said...

Nagyon ccol a postaláda, és a fűtés aranyat ér :) Nekünk is van gáz központi termosztáttal, ahogy kell, és anélkül idén télen valszeg halálra fagytunk volna. Sajna nem divat még nagyon, úh ha egyszer másikat szeretnénk találni, fel lesz adva a lecke, h fűtés is legyen, hacsak nem saját lesz :) Egyszer. Majd.