Kiwik :)

Ez is eljött. Két héttel ezelőtt állampolgársági esküt tettünk és ezzel új-zélandi állampolgárokká váltunk.
Igazából sok differencia nincs a rezidens és állampolgár lét között, mondjuk mostmár lesz szép ezüst-fekete útlevelünk, de ezt leszámítva ugyanazokat a törvényeket kell betartanunk és ugyanazok a jogok illetnek meg mint eddig, szóval az egész inkább szentimentális mint bármi más. Na meg persze milyen ciki már hogy a kislányunk kiwi mi meg nem. :)

Elég hamar lezajlott az egész ügymenet egyébként, azt gondoltuk hogy max év vége felé lesz ebből valami, mert ayt mondták hogy átlag 6 hónap az átfutási idő, meg is lepődtünk hogy milyen hipp-hopp megérkezett a ceremóniára a meghivó.

Röviden a procedúra: Az onlájn kalkulátorral kiszámoltam hogy mikortól jelentkezhetünk állampolgárságra -meg kell adni minden Új-Zélandon kívül eltöltött időtartamot, nyaralás, munka ügyben utazás stb. Majd kitöltöttük mindketten a sok-sok oldalas papírhalmazt, megcsináltam a fordításokat amik még kellettek, kértem listát a közlekedési kihágásainkról aztán ezzel a paksamétával megjelentünk az ügyintézőnél (volt időpontunk). Az egész pakkot be lehet küldeni postán is, de egyrészt semmiről nem fogadnak el hiteles fordítást, csak az eredeti dokumentumot, másrészt szoktak néha kérni személyes találkozót is a döntés előtt, úgyhogy úgy gondoltuk nem rizikózzuk a postát, az a legegyszerűbb ha a személyes ügyintézés opciót választjuk. A beszélgetés annyiból kimerült hogy az ügyintéző srác végig pötyögte az adatainkat a rendszerbe, közben dumáltunk és viccelődtünk, meg időnként rámosolygott Lexie-re és már kész is voltunk. Miután ez megvolt és kifizettük a díjakat, az egész ügyirat halmazt leküldték Wellingtonba egy másod-ellenőrzésre, hogy tuti nem tévedett az Aucklandi ügyintéző stb. Aztán 1.5 hónappal később megérkezett a levél postán hogy mikor lesz az ünnepség.

A ceremónia lehetett volna kicsit korábban, figyelembe véve a kisgyerekek alvó idejét is (este 3/4 9ig tartott), de ezt leszámítva nagyon jópofa volt. Igazi terülj-terülj asztalka fogadott minket az előtérben miután vége lett az ünnepségnek. :)